MÁSIK OLDAL

"Nézd, ősatyáink a boldogságra való törekvésért adták életüket. Oké? Nem az ölbe tett kézzel való várakozásért. Ha akarsz, járhatsz ugyanabba a bárba, ihatod ugyanazt a sört, ugyanazokkal az emberekkel minden nap. Vagy megnyalhatod a Szabadság Harangját. Ragadd meg az életet a hasadéknál és nyald ki belőle a szart is!" (Barney Stinson)

"Apám, ez gyönyörű volt!" (Leonard, a taxisofőr)

Nézd, nekem tök mindegy, hogy mit, de valamit csináljál már, ember! Hogy lássam rajtad, hogy többre, jobbra, másra vágysz. Legalább valami jelét adnád annak, hogy neked nem elég ez, ami van. Hogy törekszel a boldogságra és nem csak várod ölbe tett kézzel. Ha mutatsz valamit, akkor máris átmentél az első szűrőn, a több, a jobb és a más felé.

Hogy mit? Tényleg mindegy. Az másodlagos kérdés. Ne én mondjam már meg. Ami jön. Ami először az eszedbe jut. Jobbra vagy balra, de indulj el! Csinálj valami hideget! Vagy csinálj meleget, az is jó lesz!

"Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból." (Jelenések könyve 3,15-16)

Ülhetsz ugyanabban a bárban minden nap, és várhatsz, amíg a sült galamb a fejedre szarik, de ha valami többet is akarsz magad után hagyni a világban, mint a nóbelbékedíjas valagad lenyomatát a bőrkanapén, akkor emeld fel onnan!

 S ha felemelted, akkor most már csinálj valamit! Ami jön. Nem baj, ha őrültségnek tűnik.

Nem baj, ha hülyének néznek. Ha jónak látod, más nem számít. Alapszabály: ha döntened kell, de kevés az időd mérlegelni, dönts a rendelkezésedre álló idő alatt, a rendelkezésedre álló információk alapján, -akkor is, ha egyik sem sok- a legjobb belátásod szerint. Na, ha így döntesz, akkor még a rossz döntés is jó döntés lesz.

Egyébként meg figyelj a hangra! Ő majd adja az ötleteket, nyugi!

Tudod, melyek Isten legfőbb tulajdonságai? Azt mondod, hogy jó, igazságos és irgalmas? Hát, barátom, ez is igaz, csak ez így még szörnyen hervasztó. Az igazság az, hogy Isten kreatív. És zseni. Egy kicsit őrült. Na jó, valójában olyan lökött, hogy te még olyat nem láttál. Tök jó fej. A legnagyobb arcok hozzá képest babapiskóták.

 No, hát nem azért teremtett mindnyájunkat különbözőre, hogy egymást majmoljuk. Ne azt figyeld, hogy a másik majom mit csinál! Figyelj a hangra! És főleg: Csinálj valamit! Nem kell nagy dologra gondolni. Mondjuk nyald meg a Szabadság Harangját! Ez csak egy példa.
 

Figyelj a hangra! Ha van egy helyismerettel rendelkező jó barátod, aki nem hagyja, hogy hülyeséget csinálj - egyedül, és kész a rajz, amit a lánynak ígértél, hallgass a hangra, ne foglalkozz vele, hogy éjfél van, emeld fel a hátsódat, vágd be magad a kocsiba, keresd meg a házukat Nyírkuruttyfalván, rángasd ki az ágyból a pólfrenkes pizsamájában az utcára, és add oda neki!

S ha a lökött lány két óra múlva, jégkocka halmazállapotában sem akar aludni menni, hát rángasd be az utcáról akkor is, ha bekékül tőle a karja! Amúgy meg majd elválik később, hogy ez az egész jó ötlet volt-e vagy sem. De tudod, néha a rossz döntés is jó döntés.

Persze, ha a hang másnap azt mondja, hogy oké, akkor legközelebb ugyanezt, ha lehet, borozgatás előtt... akkor is hallgass rá!

Ja, és ez is csak egy példa. Ez a három hülye nem létezik. Ez pedig igazából meg sem történt. Legalábbis én csak homályosan emlékszek.

El tudod te képzelni, hogy milyen az, amikor az a másik Három beindul?

Hát az eredményét láthatod, ha szétnézel a világban. Az sem érdekelte őket, ha őrültnek nézik őket. Márpedig annak nézték. Mondták is: Ne már, haver, ez a legnagyobb őrültség, amit eddig kitaláltál. De most komolyan, a kacsacsőrű emlősön még jót röhögtünk, de azt hittük, hogy a pirosseggű páviánnál meghúzzuk a határt.

De hogy ezt a majmot is tovább akarod fejleszteni... Te nem vagy százas. Hogy fog már az kinézni... Mi ez a pucér popsi mánia? Ez még kisgatyában is botrányos... Kicsit több komolyságot várnék egy Istentől. Meg kevesebb huncutságot.

Meg te is ilyen majompofa akarsz lenni... Figyu, öreg, mi ebből kiszállunk. Csináljátok a hülyeségeiteket egyedül!

Te milyennek képzeled Istent? Én olyannak, mint a Dogmában Alanis Morissette. Egy kedves, lökött csaj, aki virágokat szagolgat, majd kézen áll a pázsiton, aztán eldől.

Mikor pedig megkérdezik tőle, hogy miért teremtett embert, hát válasz helyett olyan arcot vág, amiben ott van, hogy bizony ez jó kérdés.

Jó ötletnek tűnt. Úgy érezte, meg kell nyalnia a Szabadság Harangját, vagy valami. S talán azóta már meg is bánta párszor, de újra megtenné. Így döntött és kész. És néha a rossz döntés is jó döntés.

Úgy kezdődött, hogy 17.27-kor csörög a telefonom. Ugye tudod, hogy ma este te énekelsz? Nem tudtam. Most már tudom. Vagyis 17.30-kor... Néztem én reggel a beosztást, ott nem én voltam mára beírva. Csakhogy azóta változott a beosztás. Oké, akkor pattanok a kocsiba, taposom a gázt, minek következtében a közlekedési lámpák színárnyalata szubjektív látásmódba kerül, de hát ez fizika, mint tudjuk, nagyobb sebességnél nem csak az idő relativizálódik, hanem a színek is, más a fénytörés meg ilyesmi, mélyen nem akarok belemenni... A lényeg, hogy beesek a templomba, átveszem a parancsnokságot, felveszem a fordulatszámot, s akkor bevillan valami...

Úgy felejtettem a pizzát a sütőben! Itt következett egy hirtelen leizzadás, levörösödés, gyors képkockák jelentek meg Krasznahorka váráról, meg arról, hogy a múltkor véletlenül éppen találkoztam egy csávóval, akiről kiderült, hogy sokat járt ebbe a lakásba, mert az anyósáék laktak benne, akik az ágyban dohányozva ki is gyújtották az egészet. Én meg eddig nyugodt voltam, mert mekkora már a valószínűsége, hogy ugyanaz a lakás kétszer égjen ki, nem sok, mert elvileg előbb a többinek kéne kiégni, s majd csak utána az enyémnek újra. Aztán arra gondoltam, hogy valószínűleg most ez gyorsított eljárással be is fog következni, egy füst alatt leégetem az egész lakótelepet.

Egy-két másodperc volt, míg ezek végigcikáztak az agyamon, a következő pillanatban már kétségbeesett sms-eket küldözgettem a tesóimnak éneklés közben, de mint az őrült, hogy menjenek át, gyorsan zárják el a sütőt. Rájuk is csörgettem, mert azzal nem lettem volna sokkal jobb helyzetben, ha pár óra múlva olvassák el. Meg ők se, mert ugyanabban az utcában laknak, s a Középszer utcának pont az a különlegessége, hogy gyakorlatilag egy egybefüggő házsor, úgy égne végig, mint a gyújtózsinór.

Nekem meg közben énekelni kellett tovább. Hát nagyon nem tudtam az énekre figyelni. A kerub-éneket olyan dallamon kezdtem el, hogy csak a közepénél jöttem rá, hogy én ezt így, ebben a formában még sose énekeltem, viszont valószínűleg létezik ilyen dallam, mert nagyon ismerősnek tűnik.

Tesóm megkapta az üzenetet, szalad át, hát nem tudom, hogy pontosan mi játszódott le a fejében, mert pont valami szirénázást hallott az útról. De az valami más volt. Végül is nem lett baj. Még csak oda sem égett a pizza. Azt mondta a tesóm. Meg azt is, hogy nagyon finom volt. Mi a tanulság? Ne hagyd úgy a sütőt soha semmilyen körülmények között, mert tök mindegy hogy leég a ház, vagy a tesó zárja el a gázt, egyik esetben sem marad a pizzából semmi és éhen maradsz!

Mindenhez értek. Mint Mekk Elek, az ezermester. Nyelvtörténetben különösen jó vagyok. Kezdetben volt az ősnyelv. Ez nagyon egyszerű volt, néhány szóból állt, a szavak pedig egy szótagból. Tűz, víz, kő, fa, hal, szép, jó, rossz... Ezekkel ugyan nem tudtak érzelmeket kifejezni, de nem is volt rá szükség. Arra ott volt a mosoly, a grimasz, az ölelés, a vállonveregetés, a fölfelé mutató hüvelykujj.

Aztán fejlődött a nyelv. A szavak két szótagúvá alakultak. Kedves, okos, ügyes...

A fejlődés nem állt meg. A szavak egyre hosszabbak, árnyaltabbak lettek. Csodálatos, lenyűgöző, szívmelengető, elragadó, borzasztó, döbbenetes, csapnivaló.

A nyelvújítás korában elértük a csúcsot. Itt aztán megállt a fejlődés, majd visszafordult. A szavak és a szótagok száma csökkenni kezdett.

Az évezred végéhez közeledve visszaálltunk egy kétszótagos nyelvre. Király, ciki, durva.

Most itt állunk a legújabb korszak küszöbén. Ez egy újabb egyszótagos korszak, melynek végén csak két szó marad majd. Gáz és cool. Ezzel mindent ki lehet fejezni. Mert végső soron minden létező dolog vagy gáz vagy cool.

Történelemantroposzociológiában ha lehetséges, még jobb vagyok.

Tehát. Az ősember ősközösségben élt. Az egész törzs egy barlangban, együtt. Aztán az emberiség egyre kisebb közösségekre töredezett szét. A múlt században még együtt élt a nagycsalád. Most már a szűk család tagjai is külön szobában élnek.

Pedig nem csak individuális oldalunk van. Nem hagyható figyelmen kívül az emberi természet közösségi oldala, ami kezdettől belénk van kódolva, s előbb vagy utóbb, így vagy úgy, de utat tör magának.

Ha másképp nem megy, akkor virtuálisan. Ezt az ősi közösségi oldalunkat a közösségi oldalakon éljük meg.

Az ősember este hazament a melóból, várta őt a törzs. Megosztotta az élményeit, a törzs tagjai pedig nem sok szóval, inkább egy-egy gesztussal, mosollyal, vállonveregetéssel, vagy a felfelé mutató hüvelykujjal adott visszajelzést. Mert a megosztás fontos. Meg a visszajelzés is fontos. Ilyen az ember. Így működik.

Én, a modern ember, este hazajövök a melóból, ott vár a törzsem a facebook-on. Ott megoszthatom az élményeimet.

A törzs pedig nem sok szóval, inkább egy-egy gesztussal, egy szmájlival vagy lájkolással ad visszajelzést.

Mert az fontos. Ilyen vagyok. Így működök.                

Különben is. Ki mondta, hogy virtuális térbe zárva kevésbé valóságos az élet, mint három dimenziósba? Az embert végső soron nem lehet atomok rendszerébe gyömöszölni. A lélek úgysem fér bele a tér és az idő keretei közé. Akkor meg már majdnem mindegy, hogy a háromdimenziós térben vagy a virtuálisban próbálunk meg élni, s az adott kereteket valahogy mégiscsak szétfeszíteni. Az eljövendő élethez képest úgyis mindkettő csak egy redukált valóság.

Az emberek közötti kapcsolat elsődleges eszköze a test. Sokszor pedig akadálya. Mert a test sokszor nem fejezi ki a személyiségünket. Vagy szebb képet mutat vagy pedig csúnyábbat, mint amilyenek valójában vagyunk. Egy csúnya ember nem kelti fel az érdeklődésünket. A külseje megakadályoz abban, hogy keressem vele a szorosabb kapcsolatot. A virtuális szerepjátékokban azonban olyan külsőt választhatunk, ami jobban kifejezi a belsőnket.

Azt mondják, az eljövendő világban olyan testünk lesz, ami maximálisan kifejezi a személyiségünket, és nem lesz bezárva se virtuális, se háromdimenziós, se semmilyen keretek közé.   

Ahogy Tuskó mondta a Ravaszban, az Agyban és a két füstölgő puskacsőben: Kis köcsögök, játszák az agyukat, de tök bénák. Maradva a tök-vonalon, a miénk tele lett egyesekkel meg a Budapest-centrikus világképükkel. Elérkezettnek láttuk az időt a kopernikuszi fordulathoz.

A geo- és a heliocentrikus világkép után szabadon, kísérleti jelleggel megalkottuk a borsocentrikus világképet. A világmindenség középpontja egyébként sem Budapest, s nem a Nap vagy a Föld, hanem az a hely ahol éppen élünk.

Az üzenetértéke mindössze ennyi: Nekünk ez a föld jelenti a világot, és nem vagyunk mi annyira irigyek a máshol lakókra, mint ahogy azt hiszik. S főleg nem érezzük magunkat kevesebbnek másoknál. Ennyi.

Amúgy meg nyilvánvalóan ez csak egy hülyeség. Csak hát kíváncsiak volt a hatására. Meg is lepődtünk. A hülyeség kérem szépen gyorsan terjed. Egy nap alatt hatszázan osztották meg, s utána még ugyanennyien.

Külön élmény volt viszont látni a Borsod Online facebook-felületén. Sógorom másnap marketing órán említette példaként az esetet, a diákjai tudták miről van szó, ők is látták... Ha pedig beütjük a Google-ba, hogy "Magyarország Borsod" vagy hogy "Borsodi szemmel", az elsők között fogja kidobni.

Mondhatnánk még tanulságként, hogy működik a bulvár recept - végy egy képet, adj hozzá néhány szót, fűszerezd trágár kifejezésekkel, építs az alantasabb ösztönökre, gerjessz indulatot - de engem most egyéb tanulságai jobban érdekelnek:

Vajon melyik térkép által ismerhetők meg jobban az itt élők? Egy hagyományos vagy egy ilyen torz térkép által? Bizonyos szempontból az utóbbi, szubjektív térkép által. Mit ér egy objektív tény, szubjektív vetületei nélkül?

Kijelenthetjük-e, hogy térképünk osztatlan sikert aratott? Mondjuk száz közül kilencvenkilencnek tetszett. Egy viszont megsértődött. S ha még túlérzékeny is az illető vagy nem érti a tréfát, akkor is felmerül a kérdés: Mit ér, ha száz ember kedvében járunk, ha e közben egyet megbántunk?

Az biztos, hogy ha nem csak fél órát, hanem több időt szánunk rá, akkor jobban kidolgozzuk, illetve talán kevésbé bántóra sikerül. A „2 millió kis köcsög" helyett például most már „sok kis köcsögöt írnék”, de hát késő bánat. Mit ér a megbánás, ha nem lehet jóvá tenni?

Sokat hangoztatjuk, hogy minden megbocsátható. Ez igaz. Sokat kellene azt is hangsúlyozni, hogy nem minden tehető jóvá. Nem igaz?

Gyerekkoromban nem értettem, hogy ha az egyik irányba keverve a lisztből, cukorból, tojásból tészta lesz, akkor visszafelé keverve miért nem kapok újra lisztet, cukrot és tojást.

Van, amit egyszerűen nem lehet visszacsinálni.

Egy pletykás asszonynak azt mondta a sztarec: Eressz szélnek egy kosár falevelet! Így is tett. Aztán meg ezt: Most pedig szedd össze! Mire az asszony: De hát az lehetetlen! Ki tudja, merre járnak azóta azok a levelek. A sztarec így szólt: Látod, ugyanez történik a pletykáiddal is. Szélsebesen terjednek minden irányba, lehetetlen összegyűjteni.

Gyakran felhangzik bűnbánati énekünk a nagyböjtben: "Tégy Uram, számra őrizetet, és körülvevő ajtót ajkaimra!" (Zsolt 141,3) Bűnbánat. Mit ér, ha a bűnt nem lehet jóvá tenni? Mit ér a bűnbánat, ha a másik ember nem bocsát meg? Mit ér a másik bocsánata, ha magamnak nem bocsátok meg?

Mi legyen a bűnbánat kiindulópontja? A másik ember? Aki talán régen elfelejtette vagy észre sem vette a gonoszságomat? Nem, mert a bűn akkor is bűn. A másik ember, aki talán soha nem tudja megbocsátani a gonoszságomat? Nem, mert a bűn akkor már nem az én bűnöm. Nem állíthatom a másik embert a középpontba.

Mi legyen a bűnbánat középpontjában? A törvény? Milyen törvény? Amit maga Jézus relativizált? Ami szerinte nem volt teljes? (vö. Mt 5,17) Amit Pál apostol szerint érvénytelenített? (Ef 2,15) Nem. Akkor milyen törvény? Hát olyan, ami nem is igazán törvény. Törvény is, meg nem is. De semmiképpen sem parancs.

Jól néznénk ki, ha Isten kötelezővé tenné, hogy szeressük egymást. Vagy Őt. "Figyelem emberek! Most pedig szeretni fogtok engem, ha tetszik, ha nem!" Mint Zsebes a Szökésben. Túszul ejti egykori szerelmét és két gyerekét majd rájuk parancsol: "Most pedig szeretni fogjuk egymást... Egy család leszünk, ha beledöglünk is."

Jézus egy kopernikuszi fordulattal a Törvény helyett az embert állította a középpontba. A lelkiismeretet. A szabadságot. Ez a "szabadság tökéletes törvénye" (Jak 2,15). Erről az új törvényről néha megfeledkezünk. Néha fel kell frissíteni az emlékezetünket. A II. Vatikánum is ezt tette: "Az embert a saját belátása vezesse és éljen a szabadságával!"

Most már ne arra figyeljünk elsősorban, ha a másik ember furdal, vagy a törvény, hanem arra, ha a lelkiismeretünk! Viszont ne is adjunk rá alkalmat, hogy a szabadságunkat másnak a lelkiismerete megítélje (vö. 1Kor 10,29).

Végül is nem a másik ember lesz a vádlónk, nem is a törvény, talán nem is Isten, hanem a saját lelkiismeretünk. Akiknek nincs törvényük, azoknak bizonyosan (Róm 2,15). S talán azoknak is, akik nem ismerik a törvényt, s végső soron mindenkinek. A régi atyák szerint legalábbis a saját lelkiismeretünk az, akivel ki kell békülnünk, ameddig úton vagyunk, nehogy átadjon az ítélőbírónak (Mt 5,25).

Hogy mi van azokkal, akiknek téves a lelkiismerete? Akiknek eltompult, eltorzult, elhomályosult? Nos, szerintem legkésőbb a halál pillanatában ki fog az tisztulni. Majd akkor fog vádolni minket, csak akkor már nehezebb lesz vele kibékülni. Addig meg hagyni kell a konkolyt együtt nőni a búzával. A végén majd szépen ki lesz válogatva... (vö. Mt 13,24-30).

Istent megismerni - a törvénybe tekintve nehezebb, mint a lelkiismeretünkbe tekintve, akkor is ha az szubjektív.

Nincs az a törvény, ami képes figyelembe venni a milliárdnyi különböző ember milliárdnyi különböző élethelyzetét. A lelkiismeret képes lehet rá, hogy az adott ember adott élethelyzetét figyelembe véve megfelelő jelzést adjon.

A törvények csak keringenek Isten körül, mint a bolygók a Nap körül. Néha közelebb kerülnek hozzá, néha távolabb tőle. A Nap sugarai elérnek a bolygókig. Mi a Földön élünk, a törvények talaján állunk. Azt hiszem, az ember jelenleg még nem képes a Földtől független életre. Szükség van tehát törvényekre is.

De a lelkiismeret -amelyben Isten tűnik fel, mint az időről-időre felkelő Nap sugara- éltet és éget el.

Úgy megtetszett ez a kis groteszk mese, hogy le is írom. Sőt, inkább az egész reggeli mondókámat megpróbálom idézni: "Jó reggelt! Áldás, békesség! Ha valaki még nem ismerne, Mincsik Balázs vagyok, a görögkatolikus hitoktató. Eszter kért fel, hogy ma én csináljam azt, ami az ő dolga. ;-)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy egér. Észrevette, hogy az udvaron egérfogó van. Nyugtalan lett. Szólt a többi állatnak, a tyúknak, a disznónak, a tehénnek, de ők nem foglalkoztak vele. Azt mondták, ez nem az ő dolguk. Történt egy napon, hogy egy kígyó szorult ebbe a csapdába.

Ahogy a gazdasszony ki akarta szedni, a kígyó megmarta és megbetegedett. Gazduram ezért főzött a tyúkból egy jó húslevest, hátha az használ. Nem használt. Az asszony egyre betegebb lett. Jöttek a látogatók, s hogy meg tudják őket kínálni, levágták a disznót is. Végül meghalt a gazdasszony. A halotti torra levágták a tehenet is. Azt mondta a tyúk is, a disznó is és a tehén is, hogy az egér baja nem az ő bajuk. Aztán bizony a végén az ő bajuk lett.

Ebben a közegben alapból az ökumenizmus jut eszembe erről. Ami az egyik egyház baja, az bizony a másiké is. "Ha az egyik tag szenved, vele szenved a többi is." Ami pedig az egyik sikere, az a másikat is serkentheti. Nekem azt is üzeni a mese -ha már Isten idepottyantott ebbe a református gimnáziumba- hogy nekem nem csak a huszonöt görögkatolikus tanítványommal kapcsolatban van itt feladatom.

Ahhoz, hogy közelítsünk egymáshoz, először is ezt fel kell ismerni. Másodszor pedig bátorságra van szükség hozzá.

A bátorság pedig erőt feltételez. Aki erős, az bátor, aki gyenge, az félénk. "Bátorítsátok a félénk szívűeket, gyámolítsátok a gyengéket." Mindannyiunkban megvan mind a kettő. Egyszerre vagyunk gyengék és erősek is. Mint erőseknek az a feladatunk, hogy bátorítsuk a gyengéket. Nem elég az, ha meghallgatjuk őket, amikor hozzánk szólnak.

A mesebeli egér viszonylag még bátor is volt. Mert szólni. Vannak a környezetünkben olyan gyengék és bátortalanok, akik szólni sem mernek. Azokról nem is beszélve, akik észre sem veszik az egérfogót. Figyelmesnek kell lennünk ezért.

Végül -a később érkezők kedvéért- Mincsik Balázs vagyok, görögkatolikus hitoktató. Nekem nehéz ennyi arcot megjegyeznem, úgyhogy inkább azt kérem, tessenek engem jól megnézni, megjegyezni, és bármikor az utcán is bátran leszólítani, rámköszönni vagy megkérdezni, hogy hogy vagyok! :-) "